Anarchy International

Az előző bejegyzésemben a munkanélküliségem kezdetét írtam le. Aki valaha az volt, vagy pedig most az, tudja, hogy mennyire rossz érzés. Arra nem igazából nem számít, hogy azon a helyen, ahol elméletileg segítenie kell az embernek. Összesen háromszor voltam ott és most pénteken megyek negyedjére, remélhetőleg utoljára. Egy alkalommal csak beugrottam, hogy megnézzem van-e valamiféle munka kitéve. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem találtam semmit, de, és most lehet finnyásnak nevezni, nem igazából akartam elvállalni és nem is vállaltam el. De inkább az megaláztatásomról mesélnék.
Az első menetben egy kellemes kedden mentem be kora délelőtt. Ekkor még hittem a rendszerben, az előzmények után is. Odaértem időben, de persze nem kerültem sorra, mikor az időpontom eljött. Természetesen eszembe voltak a tömeges regisztráció, vagy inkább tömeges orális szex, idején halhatott mondatok, miszerint a minket pártfogásba vevő személy külön készül fel mindenkire. Persze kiderült, hogy az én emberem bent sincs. Már meg sem lepődtem. Természetesen elgondolkoztam, hogy miként lehet ilyen remek munkához jutni, mint ott a munkaügyi központban. De gyszer csak rámkerült a sor. Egy fiatal, nálam biztos, lelkes nő fogadott, elvette a papírjaimat és közöle, hogy mikor jár le az álláskeresési támogatás, vele a TB-m is. Temészetesen segít és ezzel egy rakás papírt dugott az orrom alá tele áklláshírdetésekkel. Persze egyikre sem volt esélyem. Majd mosolyogva köszönt el tőlem és írt fel egy másik időpontot jó 3 hónap múlva. Nesze vazze segítség.
Csak egy kis információ: Az állást nem a munkanélküli központban segítenek nekem keresni, ha nem nekem kell keresni munkát. Akkor felteszem a kérdést: Miért vannak ott?
Második menetben januárban mentem el. És nem csak szexuálisan. Egy nappal később sikerült eljutnom a központba, mint azt kellett volna. Kissé izgultam, hogy mi lesz a bünti, de semmi. A pultnál egy alak, aki erősen hajaz Andy Kaufman, aki éppen a Taxi című sorozatban szerepel. Nem kissé morcosan közölte, hogy várjak. Majd egy bő óra múlva sikerült sorra kerülnö, de nem ahoz, akihez kerülnöm kellene. Az alatt az óra alatt megnéztem az ott lévőket jobban. A céges bérrabszolgák ott sürgölődtek és egyre unotabb, vagy mérgesebb pofával küldték el azokat a szerencsétleneket, akiknek nincs munkájuk. Volt közöttük fiatal, de ötvenes is, akiknek a helyzete még rosszabb. És senkinek nem kegyelmeztek.
Végül sorra kerültem. Egy negyvenes nőhöz kerültem, aki megnézte a papírjaimat és egy álláshírdetést kinyomtatott nekem, persze lehetettlen feltételekkel, legalább is számomra. De végül is van minkám, hála saját magamnak. Én kerestem, én találtam és ezért más kap fizetést. Kérem én, mire kellenek azok ott a munkaügyi központban?

Ma végre aláírtam az új munkahelyemen a szerződést és hétfőn kezdek. Sokáig, túl sokáig voltam munkanélküli. Szeptember óta keresek a székesfővárosunkban munkát. Az hogy ilyen sokáig tartott annak rengeteg oka volt és lehet, de jelenleg nem erről akarok írni. Bizonyára az olvasóim közül is van munkanélküli, vagy az ismeretségi körében van álláskereső.
Nem könnyű annak, akinek nincs munkája, de az sem teszi könyebbé, ahogy bánnak vele néha. Nemcsak az álláskeresés idején a munkaadók bánnak állatként a szerencsétlen
álláskeresővel, hanem maga az állami hivatalok is rohadékok. Sőt az jobban fáj az embernek.
Én szeptemberben mentem először a diplomás álláskereső központba az Andrássy úton. Amikor először beléptem, sokan voltak és úgy áltunk ott sorba, mint barmok a vágóhídon. Mikor mondtam, hogy szeretnék lejelentkezni, mint újdonsült munkanélküli, mondták, hogy menjek vissza egy hét múlva csoportos regisztrációsra, és töltek ki papírokat, amit adnak. Nem igazán értettem, mert előző lakhelyemen, Szolnokon, nem volt ilyen, ott leültem és felvették az adataimat. De mindegy elmentem egy hét múlva időre. Vagy 15-20 diplomás várt ott. Volt ott idősebb, fiatalabb. Később kiderült, hogy volt tanár, orvos, mérnök. Nem tüntünk hülyének, de az ott dolgozók máshogy látták.
Egy terembe tereltek be bennünket és egy nő, szerintem volt bötönőr, elmondta, hogy 2(!!!) órás lesz, ez a, később általam elnevezett, csoportszex. Először kitöltjük közösen a papírokat, amit adtak, már mindenki kitöltötte, és a második órában a jogainkat mondják el. Úgy töltöttük ki a papírokat, mintha általános iskolások lettünk volna, legalább is úgy kezeltek minket. Majd eljött a második óra. Egy másik, idősebb nő jött be, aki száraz, nem túl érthető módon elmondta, hogy a kötelességünk magunkak munkát keresni, és lejelentkezni a megadott időpontban. Ha nem tesszük, akkor mindenféle büntetést róhatnank ránk. Közben olyan nyelvehelyességi hibákat vétett a beszéde közben, hogy majdnem beírtunk neki, mi pedagógusok.
Mikor ezzel végeztünk, várnunk kellett egy keveset és az adatokat ellenőrizték. Egyenként kihívtak minket egy asztalhoz, hangosan, és egyenként leellenőriztük a kitöltött adatlapokat. Akkor ár az agyamat dobtam el. De később kiderült, hogy a java még hátra.
Még egy egyszer vissza kellett mennem, hogy egy másik bürokrata megállapítsa, hogy mennyi munkakeresési hozzájárulást kapok. Jlezem, ha huzamosabb ideig beteg lettem volna, ezt automatikusan megszüntetik és ezzel a TB-m is ugrik. Az egyik papírom nem volt meg és pótolni kellett. Ezzel nem is lenne baj, de a bürokrata jelezte, hogy jobban járok, ha én szerzem be ezt, mert neki 20 napba telik, mire megérkezik és addig nincs pénz. És ha hónap elején vagy közepén adom le, akkor csak a következő hónapban utalják. Hosszú utánnajárás után meglett a fenmaradó irat, de kiderült, hogy 3 hét alatt nem tudta Szolnok átküldeni Budapestnek a papírjaimat. Remek. Még szerencse, hogy a család segít nekem és a feleségemnek. Majd egy hónap múlva meglett a pénz.
Ezzel nem lett vége szenvedésemnek, de csak egy hónap múlva tudtam meg a részleteket. Ezek a részletek majd legközelebb, az is tanulságos lesz.

Lehetőségünk van jót és rosszat is cselekedni. Csak rajtunk áll, hogy melyiket választjuk. Most van itt az ideje, hogy adónk 1%-át odaadjuk valakinek. Kérnék mindenkit, hogy adakozzon. Nekünk nem telik semmibe. Úgy gondolom, hogy majd minden lehetőség megéri az 1%-ot. Én jómagam most is bajban vagyok, hogy kinel adjam oda. Tavaly a Gyermekétkeztetési Alapítványnak adtam az 1%-omat. Idén talán a rákos gyermekeknek, vagy egy kórháznak ajálom fel. Még nem tudom, de lehetőségeimnek megfelelően adakozni fogok. Nem sok, de valakinek az élet. Nem csak a nagyon elesetteknek lehet odaadni. Oda lehet adni állatmenhelyeknek, madárkorháznak, állatkerteknek, de iskoláknak és művészeti intézményeknek is. Kérnék mindenkit, adja oda valakinek azt a nyomorult 1 százalékot!

Nem én vagyok az egyetlen és nem is én vagyok az utolsó, aki a MÁV sztrájkról ír. Kis családi kötődés is van mögötte. Vasutas család gyermekes vagyok. Édesanyám ez év január 1.-ig volt vasutas, de apám is dolgozott a vasútnak, igaz ő Utasellátós volt. Nagyapám az egész életét ott töltötte, mint ahogy az ő apja és így tovább, mióta vasút van Magyarországon. De még én is dolgoztam nyaranta a szárnyas kerék árnyékában. Így talán én meg kellene, hogy
miért is sztrájkolnak, de sajnos nem tudom. Itt nem a politikáról, vagy gazdaságról akarok írni, de sajnos ez elkerülhetetlen, mégis az átlagembert nem ez érdekli.
Jogom van eljutni a lehető legkényelmesebb módon az egyik pontból a másikba. És nem csak nekem, de mindenkinek az országban. Ezt a jogunkat akadályozzák meg a sztrájkolók. Nem is magával asztrájkkal van a gond, hanem azzal, hogy teljes bizonytalanságban tartják az utazókat. Nincs "menetrend", mint 2000-ben az akkori sztrájk idején. Akkor legalább volt egyfajta szolgáltatás, és azt tudni lehetett, de nem úgy mint ma. Most, hogy jogfosztottak lettünk, hol vannak a jogvédők? Biztos az autójukban. Na mindegy.
A sztrájk biztosan jogos, de akkor sem értem. Édesanyám éveken keresztül a MÁV Nyugdíjigazgatóságán dolgoztt. Ez az intézmény 2008. január 1.-vel jogutód nélkül megszünt. Sok dolgozó került utcára, vagy más munkahelyre. Nyugdíjasok, öregek százai kerültek szorult helyzetbe, mivel nem tudják, hogy hová is kerültek jogilag. És a vasutas érdekvédelmi szervezetek, élukön Gaskóval, mit csináltak? A válasz egyszerű: semmit. Csak sajnálkoztak és ennyi, semmi sztrájkfelhívás, vagy legalább is valamiféle
fenyegetés. Inkább az eladott Andrássy úton lévő palota eladása után
felvették a zsét.
Már sak egy kérdésem lenne Gaskóhoz. Az előző nagy sztájkot egy ember halála zárta le, most is?






























































Update:
Ma déltől felfüggesztették a sztrájkot. Ez azt jelenti, hogy holnap, vagyis pénteken, többé-kevésbé menetrend szerint közlekednek majd a vonatok. Azt hogy miért függsztették fel, arról megoszlanak a hírek, de újabb munkabeszüntetéssel fenyegetnek. Szerintem ez már csak puffogtatás.

A mai nap már írtam, de egy képsorozat megtalálása után elgondolkoztam. Sokan harcolnak az "emberi jogainkért", de kérdés az, hiogy megérdemeljük-e? Nem csak a bűnözők, nem csak a betegek, faji-, vagy vallási hovatartozástól nem mentesek, melegek, heterok, nők, hanem mi EMBEREK. Mert mi is az ember? A Wikipedidia ezt a fogalmat dobta ki:

Az ember (latinul: Homo) társadalmi lény; közösen végzett munka a tagolt beszéd és gondolkodás jellemzi. Mindezek révén képes a világ megismerésére és átalakítására. Rendszertani szempontból állatfaj, a főemlősök rendjébe, a hominidák (Hominidae) közé tartozik. Valamennyi ma élő ember egységesen a Homo sapiens faj tagja („értelmes ember” vagy mai ember). Sajátos tulajdonságai: egyenes testtartás, két lábon járás, fejlett agykoponya (1300-1500 cm³), ennek megfelelően megnagyobbodott és különösen fejlett agyvelő, számtalan feltételes reflex és képesség az elvont fogalmak alkotására. Legjellegzetesebb tulajdonsága a gondolkodás és a másodlagos jelzőrendszer (beszéd és nyelv). Az ember biológiai neme szerint nő vagy férfi, ivarérettsége szerint gyerek (lány és fiú) vagy felnőtt.

Ez így helyes. De én még beletennék néhány fogalmat. Például az önpusztításra és az őrültségre hajlamos. És talán nálunk nincs is vérengzőbb faj a földön, mert amíg a többi élőlény azért öl, hogy ő élhessen, addig nekünk nincs racionális érvünk rá. Sőt, nem csak a felnőttek írtják egymást, az lenne a jobb dolog, de a következő generációt is elpusztítjuá, nem csak testiekben, hanem lelkiegben. Így ne csodálkozzunk, amikor odalép hozzánk valaki és megöl minkent. Nézzétek a képeket és gondolkozzatok.

http://www.zonaeuropa.com/20040504_1.htm

De itt van néhány ízelítő is: 
























































































Nesze neked emberiség!!!!

Vasárnap a feleségemmel egy kis nyárspolgári kikapcsolódást terveztünk, a Várban kívántunk sétálni. A tervet a kivitelezés követte és el is indultunk. Autónk nem lévén a BKV csodáit vettük igénybe. A Klinikák metrómegállónál szálltunk fel a metróra, mivel az van hozzánk a legközelebb. Ahogy leétünk, megkapta a szemem, hogy egy alak ellök egy másik alakot. Legalább is így vettem észre. Bunkó módon kissé közelebb mentem és láttam, hogy egy 18-20 éves magas és erős gyerek rúgdos és kiabál egy 50-60 év körüli férfivel, akit az évek óta tartó piálás nem igazán konzervált. Körülöttük egy szintén az alkoholtól rosszul kinéző nő ugrált és valamit magyarázott. Én az egyik oszlopnak támaszkodva figyeltem a kissé viccesnek ható eseményeket. Erre mondtam a feleségem, hogy ez igen bunkó dolog volt. Utólag belegondolva igaza volt, de ez van. Kiderült a kiabálásokból, hogy a nó a fiatalembet anyja és az öregember meg a nő élettársa és a férfi megütötte a nőt. Az is kiderült, hogy románok voltak, legalább is a fiú, meg az anyja, mert félig magyarul, félig románul kiabáltak, de a magyart is csak törték.
Közben a hangszóróból egy női hang ordibált a biztonsági őrökért. Azt tudni kell, hogy  a Klinikáknál még jegyellenő sem szokott lenni, nem még hogy biztonsági őr. Még egy felszólítás jött a hangszórókból, hogy rendőer fognak hívni. Közben folyt a lökdödődés és a kiabálás. A felszólítást vagy nem halották, vagy nem értették.
Közben egy nem túl magas, vékony testalkatú, úgy negyvenes, kopaszodó férfi rohant oda a furcsa hármashoz és felszólította őket a tevékenység megszüntetésére. (Micsoda körmönfont egy mondat volt) És igazolta is magát, hogy rendőr. Én valószínűsíthetem, hogy a hősünk irodista lehet a rendőrségnél, ami nem baj. Mikor igazolta magát a fiatal fiú a rendő igazolványát el akarta venni. Erre a rendőr elment, valószínűleg segítséget hívni. Tovább nem tudom, mert jött a metró és azzal elmentünk.
Út közben felmerültek bennem kérdések. Először is a BKV álltal fizetett biztonsági őrök hol vannak, vagy csak az ártatlan turistákat és a védtelen diákokat terrorizálják? Ez a kis intermezzo vagy 5 percig tartott, de előzőleg is tarhatott vagy ugyanennyi ideig. A metróban dolgozóktól egy kis sírás a hanszóróban telett csak?
Itt nem a rendőr fellépését kifogásolom. Ő megtett mindent akkor és ott, amit tehetett, hanem azt, hogy a verekedők egyszerűen csak elsétálhatnak onnan, közeben a drága pénzen fizetett biztonságiak sehol. Akkor minek vannak?

Belegondolt abba valaki, hogy az Amnesty International mi mellett kardoskodik? Természetesen az emberi jogok mellett, politikai indítékok nélkül. Röhej, mivel aki az 1960-as évek óta emberi jogokkal foglakozik az nyakig van a politikában. Nem az elvet tartom nevetségesnek, hanem azt, hogy mindenbe beleszólnak.
Ilyen például a bűnözők jogai. Te szent ég, micsoda axióma. El lehet mondani, hogy aki bűnözik, az lemond a jogairól. Vagy talán az áldozatának nincsennek jogai? Nem azokról a szerencsétlenekről beszélek, akiket azért zártak börtönbe, mert gondatlanságból okoztak baléesetet, bár ez is elitélendő teljes mértékben, hanem azokról beszélek, akik a börtönbe is megkövetelik a "jogaikat". Szerintem joguk van örülni annak, hogy emberi ellátásban részesülnek.
Azt már most előre kívánom bocsájtani, hogy semmiféle faji megkülönböztetsébe nem kívánok részt venni. Az ember, az ember. Kívánok majd példákkal megmutatni, hogy az ember egyetemesen a legrosszabb állat.
Nos nézzünk egy példát, ami elgondolkoztató lehet, hogy a bűnözöknek milyen jog jár. Vegyük egy fiatal hölgyet, úgy 20-25 év körülit. Csinos és okos. Megy haza, mikor több fiatal ember(?) megtámadja, megveri és brutálisan megerőszakolja. Mi jön ezután, Kijön a mentő és a rendőrség. A kórházban megalázó, ilyenkor annak gondolt, vizsgálatok jönnek és többszöri, nagyon kellemetlen, kérdések. Többször el kell mondania, hogy mi történt, általában egy férfi rendőrnek. Most mindeből a legjobbat vesszük. Először is megvannak a tettesek. Gyorsan, még aznap este. Letartóztatják őket és nincs jó ügyvédjük, hogy kihozza őket a tárgyalásig. Az ügyészség gyorsan vádat emel és a bíróság elitéli őket. Ezt 2-4 éven belül. Közben a nőt sokszor kihallgatják, újra és újra felidézve a rettenetes élményt. Talán egy-két nemibetegségből is kigyógyítják, netalán egy abortuszt is végrehajtanak rajta. Az élete tönkremegy és talán sohasem lesz képes normális életet élni. Közeben a támadói jobb esetben börtönbe kerülnek. Olyan helyre, ahol dolgozhatnak, teljes ellátást kapnak, kábel tv-t nézhetnek, jelzem nekem olyan nincs. Vagy rosszabb esetben kint vannak és éppen az új áldozatot cserkészik be éppen most.
Nos, a nőnek megvoltak a jogai, de ez nem érdekelte a támadókat. A támadóknak is megvoltak a jogaik, ami biztosította a jó életet nekik a börtön. Ki mit gondol ezután az egyenlő jogokról?